Történelem

Olaszország területe már az i.e. első évezredben lakott volt, a félsziget északi részét az etruszk nép uralta, görög telepesek pedig a félsziget déli részét hódították meg. A mai főváros területe is etruszk uralom alatt állt. Róma alapítása is ezen időszakra esik (i.e. 753). Később a mai Lazio (Latium) lakói jutottak döntő szerephez, akiknek fővárosa Róma volt, az i. e. II. századra egész Itáliát meghódították. Róma államformája i. e. 509-ig királyság, utána köztársaság volt, majd császárság lett. A császárság korában a római birodalom területe folyamatosan növekedett. A legnagyobb császár uralkodása alatt területe Angliától Szíriáig húzódott. 330-ban a római birodalom kettészakadt Kelet-római és Nyugat-római Birodalomra. 476-ban a Nyugat-római Császárságot megdöntötték a germán törzsek. Ezután bomlott a félsziget területe különböző fejedelemségekre, hercegségekre, független városállamokra. A félsziget déli része először a Keletrómai Császárság, később az arabok, majd a normannok uralma alatt állt. Észak-Itáliában a longobárdok telepedtek meg, őket a frankok követték, később pedig a Német-római Császárság része lett a félsziget északi része.

A középkorban már a francia királyok is versengtek a területért. Ez időben terjesztette ki világi hatalmát a római pápa is, aki a középkor elejére Közép-Itália jelentős részét uralma alá vonta. Ekkor vált nagyhatalommá Velence is. A XVI. század végére azonban Velence hanyatlásnak indult, a félsziget középső részén két jelentősebb hatalom létezett: a Toscán Hercegség és az Egyházi Állam. A félsziget déli részén már a XI. században a német-római császároké, később pedig az Anjou-királyoké volt a hatalom. Őket követték a spanyol Aragóniai-ház királyai, a Habsburgok spanyol ága, az osztrák Habsburgok, majd a Bourbonok spanyol ága. Napóleon a XVIII. század végétől 1815-ig az egész félszigetet uralta. Napóleon bukása után az osztrákok megszerezték Lombardia és a Velencei Köztársaság területét. Már ebben az időben megerősödött az egységes Olaszország megteremtését célzó mozgalom. Az egyesítést a Habsburg Monarchia és a pápaság nem támogatta. Az egyesítésért folytatott harcokban döntő szerepe volt Garibaldinak, aki vörösingeseivel felszabadították a félszigetet a franciák és az osztrákok uralma alól.

Az egységes Olaszország 1861-ben alakult meg II. Viktor Emánuel uralma alatt. Velence csak 1866-ban került az olasz államhoz. Róma elfoglalása és a pápák világi hatalmának megdöntése 1870-ben történt meg. Ekkor vonult a pápa a Vatikán területére. 1929-ben sikerült az olasz és az egyházi államnak a lateráni szerződésben egyezségre jutnia, melyben az olasz állam elismerte az Egyházi Állam függetlenségét. Az I. világháborúba Olaszország – megszegve a korábban kötött szövetséget – az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország ellen lépett be. Ezzel 1919-ben megkapta a korábban Ausztriához tartozó Dél-Tirolt, valamint az Isztriai-félszigetet. 1922-ben Mussolini fasiszta rendszerű államot alapított. Olaszország 1940-ben belépett a II. világháborúba. A szövetséges csapatok 1943-ban kezdték meg Szicília felől előrenyomulásukat. A háború befejezése után az olaszok népszavazás útján döntöttek a köztársasági államforma megalakításáról. A II. világháború utáni párizsi békeszerződés értelmében az ország elvesztette Isztriát és az Adriai-tenger keleti partján birtokolt kisebb területeket. Az 1960-70-es években indult meg az ország fejlődése.