Olasz nyelv

Az olasz nyelv (olaszul lingua italiana) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvek csoportjába tartozik. A mai egységes irodalmi nyelv alapja a toszkán nyelvjárás, amely átmenetet képez a keleti és nyugati típusú újlatin nyelvek között. Hangtani szempontból konzervatívabbnak tekinthető a többi újlatinnál, mivel többnyire megőrizte az eredeti szóközi mássalhangzókat, ugyanakkor teljesen elvesztette a latin szóvégi -s hangot, pl. tempus-tempo. Sok, latin ábécét használó nyelvhez hasonlóan, az olaszban is léteznek hosszú (kettőzött) mássalhangzók, amelyeket a magyarhoz hasonlóan, hosszan is ejtenek (ellentétben a némettel, a franciával és az angollal). A legtöbb újlatin nyelvhez hasonlóan a hangsúlyozás sokszor lényeges szerephez jut a jelentés megkülönböztetésében (nem így például a franciában). Hangsúlyos rendszerint az utolsó előtti szótag, de bármelyik lehet az; ha az utolsóra esik, ékezettel jelöljük. Az olasz tulajdonneveket különösen nem szép rossz helyen hangsúlyozni, pl. Taránto, Rimíni, Domeníco. A szóvégi rövid magánhangzókat sem szabad - magyar módra - megynyújtani, pl. Marcó.

A magyar nyelv hangkészletéből nem használja a(z): ö-ő, ü-ű, h és zs hangokat. Magyarban ismeretlen hangot - gyakorlatilag - nem használ. A nálunk megszokott hangokat egy, két, vagy akár három betűvel írja le (pl. 'ny'-gn, 's'- sce v. sci, 'dz'-z, 'dzs'- ge v. gi stb.) Vigyázat: az "sch" mindig 'szk' és nem 's', mint a németben. Elválasztás a magyarhoz hasonlóan a mássalhangzóhatáron, egy kivétellel, amikor is a következő sorba visszük át mindazt a mássalhangzót, amellyel olasz szó kezdődhet, pl. que-sto. A diftongusok mellett triftongusokat is használ, pl. mio, tuoi. Ezek nem választhatók el a magánhangzóhatáron.

Az olaszt nem anyanyelvként beszélők száma korábban csökkenőben volt, az utóbbi időben - azonban - ismét emelkedik: jelenleg 70 milliósra tehető. Régebbi adatok még 120 millió ember közvetítő nyelvének mondták. Főleg az egykori olasz gyarmatokon beszélték (Etiópia (történelmi nevén: Abesszínia, olaszul: Abissinia), Eritrea, Líbia, Szomália), ezenkívül Szlovéniában, a horvát Dalmáciában és Albániában.

Az olaszokat "digó"-nak azért nevezzük, mert folyton azt mondják: dico, azaz mondom. A talján megnevezés beleillik a dojcs, madzsar, polák, ruszki stb. sorba, azaz, ahogyan ezek a népek magukat nevezik. Ez - azonban - némiképp pejoratív felhangú.

Története
A Római Birodalom felbomlása után az irodalmi és a beszélt nyelv eltávolodása tovább folytatódott, és miközben írásban változatlanul igyekeztek minél jobban igazodni az aranykori római irodalmi nyelv normáihoz, a beszélt nyelvállapot idővel annyira különbözött már a sokkal konzervatívabb írott változattól, hogy a beszélők már nem értették az utóbbit, le kellett fordítani. Assisi Szent Ferenc (vigyázat, helyesen ejtve: 'asszízi' és nem "assziszi"!) Naphimnusza, a Cantico delle Creature (A teremtmények dalocskája) 1225-ből tekinthető a "köznyelvi" olasz első lejegyzésének.

 Nyelvjárások

Az olasz dialektológia az újlatin nyelvészet egyik leggazdagabb területe. Az olasz számos (egyes becslések szerint 200 körüli) nyelvjárással rendelkezik, amelyek Északtól Dél felé haladva erősen különböznek egymástól, oly mértékben, hogy két távolabbi beszélő meg sem értené egymást: így a kölcsönös érthetőség végett mindenkinek beszélnie kell a toszkán nyelvjárást. Az irodalmi olasz nyelv kiejtésében is elkülönül, azonban, tőle, pl. egyedül itt használják a 'h'-mássalhangzót, de a 'k' helyett: come - "home". A köznyelvi 'cs'-mássalhangzót a toszkánok (is, a rómaiakhoz hasonlóan) "s"-nek ejtik: 'csinkuecsento' - "sinkuesento".

Az erős nyelvjárási tagolódás oka az egységes Olaszország, illetve irodalmi nyelv késői kialakulása. Sok olasz nyelvjárást ma már teljesen önálló újlatin nyelvként tartanak számon (ilyenek pl. a szicíliai, a nápolyi, az emilián-romanyol, a venét,, a friulán, a szárd, a korzikai stb.), amelyek már saját helyesírással is rendelkeznek.

A nyelvjárások hovatartozása nyelvészetileg még az újlatin nyelvek csoportjain belül sem egységes: a La Spezia és Rimini városokat összekötő képzeletbeli vonaltól északra a nyugati, míg délre az italo-dalmát újlatin nyelvekhez tartoznak. A kettő között természetesen átmeneti nyelvjárások is vannak, mint maga a toszkán nyelvjárás is. (A keleti és nyugati újlatin nyelvek bizonyos, főleg hangtani tulajdonságok alapján különülnek el, ilyen meghatározó jellemző például a szóközi egyszerű mássalhangzók viselkedése – zöngésülés, eltűnés stb.)

 Az olasz ábécé
Az olasz ábécé a következő 21 betűből áll: A, B, C, D, E, F, G, H, I, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, Z.

Idegen szavakban előfordulhatnak még a j, k, w, x, y betűk.

Kiejtés
Az olasz szavak kiejtése nem okoz különösebb nehézséget a magyar anyanyelvűek számára. A magyartól eltérő olvasatú betűket az alábbiakban foglaljuk össze:

c: e és i* előtt  cs  / egyébként  k
ch: (e és i* előtt)  k
g: e és i* előtt  dzs /egyébként  g
gn: ny
gl: i előtt lj (ha az i után magánhangzó áll, az i hangot nem ejtjük), máskor gl.
h:  néma
s:  zöngés mássalhangzó előtt, és valamikor magánhangzók között z, máskor magyar sz.
sc: e és i* előtt  s /egyébként  szk
z: cc, ritkábban dz
Megjegyzés: az i hangot c, g, sc és magángangzó között csak akkor ejtjük, ha hangsúlyos.

 Névszók
Míg a nyugati újlatin nyelvek -(e)s hozzáadásával képzik a többesszámot, az olasz a szó végződésétől függően -i (ha az egyesszámú végződés -e vagy -o) vagy -e (ha az egyesszámú végződés -a) hangot ad a tőhöz:
porto (kikötő) porti (kikötők)
porta (ajtó) porte (ajtók)
parte (rész) parti (részek)
Az olasz, a többi indoeurópai nyelvhez hasonlóan nemeket különböztet meg, de csak kettőt: hímnemet (maschile) (masculinum) és nőnemet (femminile) (femininum). A melléknevet a főnévvel nemben és számban egyeztetjük. bel porto (szép kikötő) belle porte (szép ajtók). A latinban semleges (neutro) nemű szavak rendhagyó többesszámukról ismerhetők fel, pl. uovo (ovum) - uova
Az olasz nyelvben erősödő izoláló tendenciák figyelhetők meg, a névszóragozásban egyetlen esetet (nominativus) ismer. A többi esetet elöljárókkal (praepositio) fejezi ki.
a -hoz, -nál, -ban, -be
da -hoz, -nál, -től, -ként, -módon
con -vel; stb.

 Igék
Az olasz nyelvben az alábbi módokat és igeidőket különböztetjük meg.

A jövőből a múltba haladva: az alábbi példákban az amare (szeretni) ige egyes szám első személyű alakja szerepel:
-Indicativo (kijelentő mód) (indicativus)
-Futuro semplice (jövő) (futurum) amerň
-Futuro anteriore (befejezett jövő) (futurum perfectum) avrň amato
-Presente (jelen) (praesens) amo
-Passato prossimo v. Perfetto (múlt) (praeteritum) ho amato
-Imperfetto (folyamatos múlt) (praeteritum imperfectum) amavo
-Trapassato prossimo (régmúlt) (praeteritum perfectum) avevo amato
-Passato remoto (történeti múlt) (praeteritum historicum) amai
-Trapassato remoto (történeti régmúlt) (praeteritum historicum perfectum) ebbi amato
-Congiuntivo (kötő mód) (coniunctivus)
-Presente (praesens) io ami
-Passato (praeteritum) io abbia amato
-Imperfetto (praeteritum imperfectum) amassi
-Trapassato (praeteritum perfectum) avessi amato
-Condizionale (feltételes mód) (conditionalis)
-Presente (praesens) amerei
-Passato (praeteritum) avrei amato
-Imperativo (felszólító mód) (imperativus)
csak E/2, T/1, T/2 alakjai vannak, a hiányzó alakokat a congiuntivo presente adja; ama!

Ezeken kívül van még:
Verbo riflessivo (visszaható ige) (verbum reflexivum) mi amo
Passivo (szenvedő szerkezet) (passivum) sono amato